SIPOS ISTVÁN orgonaépítő önéletrajza
1965-ben születtem Budapesten. Az általános iskolát Kőbányán végeztem el. Középiskolában hangszerészként végeztem a Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskolában. A szakmai gyakorlatot a Fővárosi Művészi Kézműves Vállalat Orgonaüzemében végeztem.
Szakmai fejlődésemre nagy hatással volt Gyöpös László orgonaépítőmester, aki akkor a szakma „nagy öregének” számított. Csodálattal néztem, amikor a Zeneakadémián vagy a Mátyás-templomban villámgyorsan megoldott szakmai problémákat.
Középiskolai tanulmányaimmal párhuzamosan kántor-karnagyi diplomát is szereztem. Orgona tanárom volt Gergely Ferenc orgonaművész, aki organológia elméleti tudásomat nagyban gyarapította.
Orgona tanulmányaim eredményeképpen nem csak javítani tudom a hangszert, hanem orgona darabokat is meg tudok szólaltatni rajta, ami szerintem nagyon fontos, főképpen a művészi intonáció elkészítésekor.
1991-től 2000-ig Tarnai Endre orgonaépítő mesterrel dolgoztunk tartós munkakapcsolatban.
Ebben az időszakban a főbb munkáink a következők voltak: Szekszárd - Belvárosi R. K. templom, a Debreceni Református Kollégium oratórium termének orgonája, csepeli, bükki, mezőberényi, szlovák és nógrádi evangélikus templomok orgonája, a dunaharaszti és az újpesti Baptista Gyülekezet, Budapest, Rákoscsaba Ó-telepi templom, Bp. Árpád-házi Szent Margit templom orgonáinak javítása.
Orgona elméletből nagyon sokat tanultam Trajtler Gábor evangélikus zeneigazgató úrtól és Dr. Beharka Pál baptista országos zeneigazgató úrtól.
A gyakorlati orgonaépítés terén pedig Tarnai Endre kollégámtól és Kryzsewsky Sándor karnagy úrtól kaptam hasznos szakmai útmutatást.
2000-től egyedül, vállalkozóként dolgozom.
Azóta az alábbi főbb munkáim voltak:
Nyírjákó és Nyírkarász R. K. templomok, Veszprémi Evangélikus templom, Nyíregyháza-Oros Református templom, Békéscsaba Református templom, Mezőberény Német Evangélikus templom, Dorog Szent József templom, Debrecen Árpád téri református templom, Magyarbánhegyes R. K. templom, Kunszentmiklós R. K. templom, Újpest Szent József templom, Budapest, Sashalom R. K. templom és a Budapest, Rákosszentmihályi R. K. templom orgonáinak javítása.
Húsz éve építek és javítok orgonákat.
Hiszem és vallom, hogy ez a szakma egyedülálló módon ötvözi az iparosságot és a művészetet.
A sípos orgona az egyetlen hangszer, ami méltó a szakrális zene kifejezésére.
Elérhetőségeim:
E-mail: siposorgan@citromail.hu
Telefon: 06 30 9477-168
|