Hazai és nemzetközi orgonabemutatók információs portálja
Orgonabemutatók
 
Közöttünk élnek
 
Egyházak

MAGYAR  KATOLIKUS  EGYHÁZ
MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ
MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ

 
Apróhirdetések
 
Orgonás fórumok

Képtalálat a következőre: „fidelio magazin”

 
♪ Orgonabemutatók beszámolói
♪ Orgonabemutatók beszámolói : 3. Orgonabemutató a Szent István Bazilikában

3. Orgonabemutató a Szent István Bazilikában

Egyedülálló programsorozat indult nemrég a Fidelio fórumosainak civil kezdeményezésében: neves építők és orgonaművészek mutatják be ingyenes program keretében az érdeklődőknek a fővárosi és vidéki templomok, koncerttermek legszebb, legérdekesebb orgonáit. A harmadik bemutatóra június 7-én a Szent István Bazilikában került sor.

Koloss István Diósi Tamás orgonaművész, orgonatanár így ír az eseményről: "Immáron a harmadik orgonabemutató is lezajlott Budapesten, ezúttal a Szent István Bazilikában. Örömmel tapasztaltam, hogy a fővárosból és vidékről is igen szép számmal érkeztek érdeklődők. Az orgona történetének főbb mozzanatait Koloss István zeneszerző és orgonaművész ismertette, majd a tőle megszokott spontaneitással pár ütemes színes improvizációkkal mutatta be az orgona regisztereit, regisztercsoportjait.

A hangszerbemutató után itt is lehetőség nyílt az orgona kipróbálására. Koloss István orgonaművész készséggel segített a felcsendülő darabokat beregisztrálni, s így arról is meggyőződhettünk, hogy noha a hangszer alapvetően romantikus hangzással bír, azért a barokk orgona irodalom is jól játszható rajta. Jómagam három zeneiskolás növendékemmel érkeztem Salgótarjánból, így tanítványaim a zeneiskolánkban lévő kisebb, 22 regiszteres mechanikus orgona után megtapasztalhatták azt is, hogy miként viselkedik egy nagy térben felépített, nagy hangtömeggel bíró romantikus orgona. Mendelssohn, Franck, és Gigout egy-egy művét játszották el. Mindhármuknak izgalmas élmény volt a nagyorgonán játszani, érdekes és értékes tapasztalatokat szereztek.

Ezek után jómagam is kipróbáltam a hangszert egy még "műhelymunka" alatt lévő darabbal. Mi tagadás, valódi élmény volt rajta Widor VI. szimfóniájának Allegro-ját játszani, még akkor is, ha a darab állapota bizony még messze van a tökéletestől. Öröm volt hallani a felnövekvő generáció képviselőit is. Hallhattunk többek között egy jól sikerült Langlais: Incantation-t, egy Bach: G-dúr fúgát is.

Játszott később egy 10-12 év közti fiú is egy egészen rövidke kis orgonadarabot. Hallatszott és látszott rajta, amellett, hogy tehetséges, korát meghazudtolóan szépen és kulturáltan nyúlt az orgonához. Nem csodálkoznék, ha később még hallanánk róla. Több jó értelemben vett amatőr orgonistától is meglepően szép produkciókat hallottunk. Ezúton is gratulálok Váradi István orgonaépítő úrnak a szépen sikerült orgonához, és köszönjük, hogy megtisztelt bennünket jelenlétével. Köszönet illeti Fehér László karnagy urat, hogy segített létrehozni a csütörtök esti programot, valamint Koloss István orgonaművész-zeneszerző úrnak a hangszerismertetőért, a regisztrálásért, és az improvizációért. Végül, de korántsem utolsó sorban köszönet az est főszervezőjének fáradhatatlan munkájáért. Bízom benne, hogy sok hasonlóan jól sikerült orgonabemutató vár még a hangszerek királynőjének népes rajongó-táborára."

 
Koloss István és Diósi Tamás Kristóffy Hajnalka is beszámolt a bemutatóról: "A csütörtöki Szent István Bazilika orgonabemutató nagyon családias légkörben zajlott. Az orgona történetének fontos fejezeteit Koloss Istvántól hallhattuk, aki kedvesen és laikusok számára is érthetően beszélt az egyébként igen bonyolult témáról. Az orgona belsejébe benézve láthattuk, milyen átgondoltság kellett ahhoz, hogy a sok regiszter még több sípját el tudják helyezni egy relatíve kis helyen.

Jónéhányan kaptak lehetőséget az orgona kipróbálására. Szerencsére Koloss István segített a regisztrálásban, különben a játékosok elvesztek volna a rengeteg regiszter között. Mivel sokan, sokat és sokfélét játszottak, az orgonabemutató túl nyúlt az előre meghatározott kereteken. Az orgona hangzása mindenkit lenyűgözött: volt, aki a hangzás monumentalitását élvezte, volt, aki a hangszínek sokféleségét és végtelen variációit. Az olyan laikusok, mint én is, gyarapíthatták elméleti ismereteiket – és a gyakorlatiakat is, hiszen egy ilyen kitűnő orgona meghallgatása sok zenei tudást is ad, szinte észrevétlenül. Azt hiszem, a Szent István Bazilika orgonabemutatója még sokáig emlékezetes marad számomra."

Surányi Gábor is küldött nekünk beszámolót: "Immár második alkalommal vehettem részt a Fidelio fórumosai jóvoltából megszervezett orgonabemutatón. Amikor beléptem a Szent István Bazilika karzatára, már magával ragadott a díszsípsor és a játszóasztal. Jó volt Koloss István tanár úr szavait hallgatni, de annál inkább az egyesével bemutatott nyelv karokat vagy az improvizációját.

Számomra a legemlékezetesebb az orgona hangja volt, konkrétan a két 32’-as pedálregiszter. Amikor megszólaltak, beleremegett az egész karzat, nem csak hogy hallottam az orgonát, de "éreztem" is. Felejthetetlen! Megemlíteném a spanyol trombitákat, de ugyanúgy tetszettek a fuvola, fagott vagy görbekürt regiszterek is, a tuttiról már nem is beszélve.

Megszólalt az egyik kedvencem is: Stanley-től a Trumpet Voluntary. Örültem, hogy édesapám is kipróbálhatta az orgonát, és tetszett Norbi barátom játéka is. A felnőttek közül nekem adatott meg az a kivételes lehetőség, hogy egy kicsit bemászhattam az orgonába. Törpének éreztem magam az 5-10 méteres sípok között. Egyszóval csodaszép alkalom volt, csak bátorítani tudok minden kedves érdeklődőt, hogy jöjjenek el az előttünk levő bemutatókra!"

(2007. június 7. 19:00 Szent István Bazilika (Budapest) - Koloss István, Fehér László és Váradi István orgonabemutatója)

 
Orgonakoncertek

Társoldalunk az

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Orgonás adatbázis
 
Partnereink

NÁDOR TEREM

BUDAPEST ZONGORASZALON  

   

 

koncert.lap.hu

 

 

 
Google rank
Google PageRank
 

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG